Az utasbiztosítás sokak fejében egyszerű biztosítási termék. Sokan kötnek, még többen sajnos nem, így ők eleve kockázatot vállalnak külföldi útjuk során. A KSH adatai alapján 2023-ban mi magyarok 21,1 millió alkalommal utaztunk külföldre, az MNB statisztikái szerint pedig 1,2 millió darab utasbiztosítást kötöttünk. Azok sincsenek könnyű helyzetben, akik kötnek ilyen terméket utazásaik előtt, hiszen ma már az utasbiztosítások (és az utazási kockázatok) igen összetettek, nagyon különbözőek a termékek (és az utazási desztinációk), és jövőbelátónak kellene lenni ahhoz, hogy előre tudjuk, hogy mi az a szolgáltatás, amit semmiképp nem szabad kihagynunk a védelemből. Persze ez a legtöbb biztosítás esetében így van. Az alábbi cikkben azt járjuk körbe néhány szempont alapján – a teljesség igénye nélkül –, hogy 2024 nyarán hogyan érdemes utasbiztosítást ajánlani és kötni a független biztosításközvetítők ügyfeleinek.
Csúcskockázatok: orvosi költségek, balesetek
Először is, ami általánosan igaz minden biztosításra: az úgynevezett csúcskockázatok a legfontosabbak minden esetben, így egy külföldi út esetén. Sok olyan dolog történhet egy utazás során, ami kisebb vagy nagyobb bosszúságot eredményezhet, de ami igazán nagy bajt jelenthet és jelentős anyagi kiadással jár, arra kell leginkább felkészülni.
Utasbiztosítások esetében ezek az egészségügyi kiadások és a balesetek. Külföldön ugyanis nagyon eltérő mértékűek az orvosi költségek. Míg itthon és az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiváltása esetén az EU-ban a legtöbb ellátást a társadalombiztosítás megtéríti (a kártya hatályába tartozó országokban azokra az ellátásokra vagyunk jogosultak, amelyekre az adott ország állampolgárai), addig nem EU-s országokban (vagy akár az EU-n belül, de az európai kártya hiányában) magának az ügyfélnek (vagy az utazási biztosítónak) kell állni az ellátások költségeit. Ezek pedig földrészenként és országonként nagyon eltérőek, komolyabb orvosi ellátás esetén kiemelkedően magasak is lehetnek. Erre legjobb példa az Egyesült Államok, ahol nagyon fejlett és drága az egészségügy, még az amerikai állampolgárok számára is.
Az út során már meglévő betegség tünetei is jelentkezhetnek, kiújulhatnak, ezért fontos, hogy ilyen estere (meglévő betegség kockázataira) is terjedjen ki a konstrukció. A COVID kockázat alap szinten sok utasbiztosítás részét képezi már, de van lehetőség extra szolgáltatásra is. Nem árt átgondolni, hogy ki mennyire tart ma ettől a veszélytől. Mindenesetre jó észben tartani, hogy a vírus nem tűnt el…!
A baleseti kockázatok azért tartoznak szintén a csúcskategóriába, mert azok is orvosi ellátással járnak, valamint felmerülhetnek olyan mentési költségek, amelyek szintén drágák, mint például a helikopteres mentés.
Vegyük figyelembe az út célját és a tevékenységeket!
Fontos jól átgondolni, hogy az utazó ügyfelek milyen tevékenységet fognak végezni a célországban. Ha csak városnézés, tengerparti sütkérezés (vagy üzleti út) szerepel a programban, akkor az ahhoz kapcsolódó tevékenységek kevésbé kockázatosak, mint bizonyos sportok, extrém sportok, amelyeket csak plusz díj ellenében vállalnak a biztosítók, ha vállalják őket. Ha valaki tehát azt tervezi, hogy kipróbál valamilyen extrát (vadvízi evezés, parasailing, hőlégballonozás, siklóernyőzés stb.), akkor mindenképp olyan biztosítást kell neki ajánlani, amely fedezetet nyújt ezekre a plusz kockázatokra is.
Találhatunk olyan utasbiztosítási terméket is, ahol azt is meg kell jelölni, ha valaki hétköznapi sporttevékenységet fog végezni a nyaralás során (pl.: futás, edzőtermi edzés), amire nem biztos (sőt, nem valószínű), hogy az ügyfelek előre gondolnak, annyira hétköznapinak számító tevékenységek.
2024 fókusza: az utazás módja
A lehetséges közlekedési eszközök közül vizsgáljunk meg kettőt, minden bizonnyal a két legáltalánosabbat!
Autó
Egy újabb fontos szempont az utazás módja. Ha valaki gépjárművel utazik, akkor tudnia kell, hogy szüksége lehet gépjármű asszisztenciára, ami sokszor a gépjármű korához kötött. Tehát olyan biztosítás kell neki, ami a szükséges mértékben tartalmazza ezt a kockázatot és kiterjed az utazás során használt autóra. Vagyis ne kössünk meg olyan utasbiztosítást, ami például maximum 12 éves gépjármű esetén nyújt szolgáltatást, ha egy ennél idősebb autóval utaznak az ügyfelek! A gépjármű asszisztencia szolgáltatás tartalma is jelentősen eltérhet társaságonként, így mérjük fel pontosan azt, hogy mire lehet szüksége az ügyfélnek, vagy mire hajlandó áldozni.
Repülőgép
Ha az ügyfél repülővel utazik, akkor alap, hogy olyan terméket ajánljunk neki, amely a járatkésést (csatlakozás esetén a csatlakozó jármű lekését is) térít. Az sem mindegy, hogy hány órás késéstől fizet egy biztosító, pontosan mire és mekkora összegig, milyen dokumentumok ellenében. Ehhez mindenképp feltétel szintig kell ismerni az ajánlott terméket. 2024 nyarán nagy jelentősége van ennek a szolgáltatásnak, hiszen azzal van tele a sajtó, hogy rendszer-szintű problémák vannak a légiközlekedésben, ami nagyon sok járatot érint. Fontos tudni, hogy a kártérítések ilyen esetben koránt sem automatikusak, így kritikus pont lehet az ügyfél előzetes, pontos tájékoztatása arról, hogy mire számíthat a biztosítótól, és mikre kell aktívan odafigyelnie, ha ilyen helyzetbe kerül. Ezek közé tartozik a jegyzőkönyv kérése a légitársaságtól a járatkérésről, a késés miatt szükségessé váló kiadások számláinak megőrzése stb. Őszintén szólva az idei tendenciák miatt nem árt tisztában lenni az adott biztosító kárrendezési gyakorlatával sem, hogy előzetesen úgy tudjuk tájékoztatni az ügyfelet, hogy lehetőleg ne érje csalódás ezzel kapcsolatban a későbbiekben, mert a szolgáltatásra nagy valószínűséggel szüksége lesz.
Mire terjedjen ki az utazási segítségnyújtás?
Szintén fontos szolgáltatás az utazási segítségnyújtás, amellyel kapcsolatban azt érdemes megvizsgálni egy-egy termék esetén, hogy milyen esetre nyújt szolgáltatást. Van olyan biztosítás, amely csak egészségügyi problémával kapcsolatosan nyújt asszisztenciát a kint tartózkodás során. Ez alap, mindenképp szükséges, ha egészségügyi panasz, baleset esetén magyar nyelvű, az adott ország nyelvét, az egészségügyi szaknyelvet ismerő telefonos segítségre van szükség. Más termékek kiterjednek utazásszervezéssel kapcsolatosan felmerülő problémák esetén. Az előző pont miatt ezt szintén lényegesnek tartjuk, hiszen egy repülőgép jelentős késése miatt az éjszakai órákban nem feltétlenül egyszerű egy közeli kisvárosba való eljutás megszervezése, a plusz útiköltség kifizetése a vésztartalékból.
…és megannyi más szempont
Természetesen egy utasbiztosítás még rengeteg elemből épül fel és sok kiegészítő köthető hozzá: az elengedhetetlen felelősségbiztosítás, jogi segítségnyújtás, a poggyászbiztosítás és az értéktárgyak biztosításának részletei stb., vagy akár a családdal utazó kisállat biztosítása. Az a közvetítő jár el helyesen, aki ezekre is gondol, és részleteiben felméri az utazás, valamint az utazók körülményeit, ismert és feltételezhető igényeit.
Az utasbiztosításra is igaz, hogy nem egy 5-10-20 ezer forintos szerződést köt vele az ügyfél, bár igaz, hogy utazástól függően pár tízezer forintos nagyságrenddel megnöveli a nyaralás kiadásait. Sokkal inkább fontos a biztosítás forintban (biztosítási összegek, limitek) és egyéb szolgáltatásokban (asszisztencia) kifejezhető, sőt sokszor nem kifejezhető értéke. Aki ilyen hozzáállással és ügyfélszemlélettel köti meg az egyébként nem magas összegű jutalékkal járó utasbiztosítást, az számíthat elégedett ügyfélre és hosszú távon fennmaradó ügyfélkapcsolatra.
További hasznos információkért iratkozz fel hírlevelünkre >>