2023. első negyedéve több szempontból is nagyon eseménydús volt a Solidium Klaszter életében. Az első magyar biztosításközvetítői klasztert – független alkuszokkal és többes ügynökökkel, valamint ehhez a szektorhoz kapcsolódó szolgáltató cégekkel még 2022. őszén alapítottuk meg. A cégalapítást követően több területen rengeteg teendőnk volt, kezdve a szolgáltatásaink kialakításától, a piaci bemutatkozáson keresztül, a fontos törvényhozói, felügyeleti és partnerszervezeti kapcsolatfelvételig.

Bemutatkoztunk a kormányzati és ellenőrzési területeknél

Több kormányzati és államigazgatási szervnél tettünk látogatást, hogy bemutassuk számukra, hogy a biztosításközvetítés területén milyen funkciókat tud betölteni egy klaszter szektor szinten. Ismertettük, hogy a tevékenységeink milyen előnyökkel szolgálnak a tagok és a piac számára, beleértve a jogalkotót és a jogalkalmazásért felelős funkciót ellátó felügyeletet is. Bemutatkozó megbeszéléseink során a Miniszterelnökség, a Pénzügyminisztérium – Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank felelős vezetői is üdvözölték a klaszter létrejöttét.

Támogatásukról biztosítottak bennünket, és javaslatokat fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy tevékenységünk során a tulajdonos és leendő tagok (elsősorban kis- és közepes méretű alkuszcégek) munkáját a lehető legtöbb, közösen kivitelezhető feladatban támogassuk, legyen szó például a compliance területéről, közös fejlesztésekről és jövőbeli innovációkról.

Vonzó szolgáltatási csomagokat alkottunk

Az alkuszokkal és többes ügynökökkel folytatott beszélgetésekből az derült ki számunkra, hogy az év elejére kidolgozott Solidium szolgáltatási csomagok a legtöbb cég számára vonzóak, és olyan elemeket tartalmaznak a működés, az ügyfélgondozás és az üzletfejlesztés terén, amelyekre valóban szükségük van a közvetítőknek. A piaci szereplők szerint a leginkább „betalált” pontjai a SOLIDIUM-mal való együttműködésnek a compliance, a vezetői támogatás és a közös fejlesztések.
A szigorodó előírások miatt a compliance mindenhol terítéken van, ebben pedig jelentős segítséget nyújt a tagjainak a klaszter, ami az MNB szemében is fontos szempont. A vezetői támogatás azért értékes, mert a Solidium Klaszterben valódi, hatékony műhelymunka zajlik, amelynek keretében nemcsak biztosításszakmai kérdéseket vitatunk meg, hanem vezetői tudásunkat és tapasztalatainkat is megosztjuk egymással! Az innováció és a közös fejlesztés pedig azért vonzó, mert fokozódik és egyre szélesebb körű a verseny, amelyben már a bankok, mobil- és energiaszolgáltatók stb. is részt vesznek. Számukra az ügyfelek biztosításokkal való sikeres elérése elenyésző plusz költséget jelent. Ezáltal az alkuszok és többes ügynökök technológiai nyomás alá is kerültek. Fel kell venniük a versenyt a költségigényes informatikai (pl. online, mobil applikációs) és egyéb fejlesztések terén a nagy piaci szereplőkkel, sőt a fintech és insurtech cégekkel! A Solidium küszöbön álló saját közös fejlesztései ebben is olyan versenyelőnyt jelentenek a tagok számára, amelyet egyedül nehezen tudnának beépíteni a cég költségvetésébe!

Megismertettük magunkat a biztosításközvetítői piaccal

Fontos hangsúlyozni, hogy bár a Solidiumot mintegy 15 független biztosításközvetítő és ehhez a szektorhoz kapcsolódó tevékenységű szolgáltató cég alapította, a tagság lehetősége nyitva áll azon alkuszok és többes ügynökök előtt, akik az önállóság megtartása mellett az összefogásban, közös fejlesztésekben és egyéb tevékenységekben versenyelőnyt látnak saját maguk számára. Annak érdekében, hogy a piacon működő több mint háromszáz biztosításközvetítő cég megismerhesse a klaszter lényegét, céljait és tevékenységét széles körű kommunikációba kezdtünk.
Január elején elindítottuk közösségi média platformjainkat a Facebookon, az Instagramon és a LinkedInen. Márciusban debütált honlapunk, a második negyedévben pedig azt tervezzük, hogy személyes rendezvény keretében mutatkozunk be az érdeklődők számára.

Személyes egyeztetések fókuszában az önállóság

Mindeközben több tucat biztosításközvetítő, mint potenciális leendő tag keresett meg minket, és mi is számos céggel vettük fel a személyes kapcsolatot a jövőbeli együttműködés céljával. A biztosításközvetítői piacon jelentős átalakulás, erős koncentráció zajlik jelenleg. Szinte mindenki keresi a lehetőséget, hogyan tudna boldogulni a jövőben. Ennek megfelelően több választási lehetőség is kínálkozik. Azok számára, akiknek fontos a saját identitás megtartása, optimális megoldás a klaszter-tagság. A Solidiumon belül a tagok megtartják önállóságukat, független cégként működnek tovább, folytatva a legtöbb esetben több évtized kemény munkájával felépített vállalkozást és értékes állományt!
A megkezdett egyeztetések után elmondhatjuk, hogy alkuszok és többes ügynökök is támogatják az elképzelésünket, jelentős arányban tartják jó kezdeményezésnek a klasztert és hasznosnak a szolgáltatásait, így tagságunk várhatóan már az idei évben jelentősen bővülni fog.